A középbankok vezetőivel tárgyalt az MNB

A Magyar Nemzeti Bank folytatta megbeszéléseit a magyar pénzintézetekkel a növekedési hitelprogramról. Az MNB ezúttal a közepes méretű bankok vezetőit tájékoztatta a program részleteiről.

A Magyar Nemzeti Bank honlapján ismertetett közlemény szerint az ülésen részt vevő hitelintézetek üdvözölték az együttműködést és a program meghirdetését. A tárgyalófelek megállapodtak abban, hogy a program megvalósítása során a jövőben rendszeres egyeztetést folytatnak.
A jegybank tájékoztatása szerint a hétfői egyeztetésen a Bank of China, a Porsche Bank Hungária, a Takarékbank, a Credigen Bank, a Magnet Magyar Közösségi Bank, a Banif Plus Bank, az Oberbank, a Magyar Cetelem Bank, a Gránit Bank, a Commerzbank, a Kinizsi Bank, a Hanwha Bank, a Sopron Bank Burgenland, illetve a Széchenyi Kereskedelmi Bank képviselője vett részt.
A Magyar Nemzeti Bank közleményében jelezte, hogy szándéka szerint minden hitelintézetet tájékoztat a hitelprogramról. Ennek keretén belül kedden a takarékszövetkezetekkel egyeztet a jegybanki vezetése. Egy héttel ezelőtt nyolc nagybank vezetőjével tárgyalt az MNB.
A jegybank április elején három intézkedésből álló programot hirdetett a vállalati hitelezés ösztönzése és a pénzügyi rendszer sebezhetőségének csökkentése érdekében. A jegybank egyrészt - a kereskedelmi bankok útján - a mikro-, kis- és középvállalatokat 250 milliárd forintnyi kedvezményes hitellel támogatná. Másrészt, a kkv-k 250 milliárd forint értékben válthatnák devizahiteleiket kedvezményes kamatozású forinthitelre.
A program harmadik pillére értelmében a kereskedelmi bankok a jegybankkal kötendő megállapodás alapján mintegy 20 százalékkal, 3600 milliárd forintra csökkentenék a jegybanknál tartott kéthetes jegybanki kötvényállományukat, miközben a jegybank a devizatartalék terhére hasonló értékben biztosítana számukra devizaforrást rövid lejáratú külső adósságuk törlesztésére.

Forrás : MTI



Ajánlja ismerőseinek:



Kapcsolódó oldalak: Legjobb kamatok  Takarékok kamatai  Magnet Bank  Gránit Bank  Sopron Bank  

További bejegyzések

A legjobb öt Árupiaci befektetési alap grafikonon

Az Árupiaci kategória HUF alapú, top 5 alapja. A sorrend a 2024.04.19.-i éves hozam adatok alapján készült.

A hét legkiugróbb árfolyamesései

Az 5 legjobb Ingatlan/Közvetlen befektetési alap grafikonon

Az Ingatlan/Közvetlen kategória HUF alapú, legjobb 5 alapja. A sorrend a 2024.04.10.-i éves hozam adatok alapján készült.

Nemrég forgalomba került alapok

Az elmúlt hetekben indított befektetési alapok listája. Írásunkban 5 nemrég indított alapot mutatunk be.

A hét legnagyobb árfolyam csökkenései

Az 5 legjobb Részvény befektetési alap grafikonon

A Részvény kategória HUF alapú, legmagasabb hozamú 5 alapja. A sorrend a 2024.03.25.-i éves hozam adatok alapján készült.

Az elmúlt hét nap legdrámaibb árfolyamesései

Az 5 legnagyobb hozamú Árupiaci befektetési alap grafikonon

Az Árupiaci kategória HUF alapú, öt legmagasabb hozamú alapja. A sorrend a 2024.03.19.-i éves hozam adatok alapján készült.

Az elmúlt hét nap kiemelkedő árfolyam csökkenései

A legjobb öt Kötvény/Rövid kötvény befektetési alap grafikonon

A Kötvény/Rövid kötvény kategória HUF alapú, öt legmagasabb hozamú alapja. A sorrend a 2024.03.15.-i éves hozam adatok alapján készült.

Összes bejegyzés:

Bankok, pénzvilág

Vegye fel hírolvasójába RSS feedünket!

A jokamat.hu hírei

Az 5 legjobb Ingatlan/Közvetlen befektetési alap grafikonon

Az Ingatlan/Közvetlen kategória HUF alapú, legjobb 5 alapja. A sorrend a 2024.04.10.-i éves hozam adatok alapján készült. 2024.04.10

Nemrég forgalomba került alapok

Az elmúlt hetekben indított befektetési alapok listája. Írásunkban 5 nemrég indított alapot mutatunk be. 2024.04.09

Az 5 legjobb Részvény befektetési alap grafikonon

A Részvény kategória HUF alapú, legmagasabb hozamú 5 alapja. A sorrend a 2024.03.25.-i éves hozam adatok alapján készült. 2024.03.25

Régebbi híreink

Érdeklik a bankbetétek, befektetési alapok és az államkötvények?

Iratkozzon fel a jokamat.hu hírlevelére! Kéthetente küldünk egy rövid összefoglalót az aktuális kamatokról és hozamokról.

Minden új bank kamat konstrukcióról érdekli? Tudni szeretne a toplista minden változásáról?

Kövessen minket a Twitteren! @jokamathu

Kamatvadászoknak és szakmabelieknek kötelező.

Minden javaslatot, észrevételt szívesen látunk!

keyboard_arrow_up