Az MNB szerint csökkenteni kell a bankkártya-használati jutalékot, a MasterCard szerint nem

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint a bankkártya-használati jutalékot a harmadára kelle csökkenteni, hiszen bizonyos ágazatokban a kereskedelmi árrés alacsonyabb mint a bankkártyás fizetés jutaléka, így a kereskedőknek nem éri meg a kártyaelfogadás. A MasterCard szerint nem aktuális tovább csökkenteni a díjakat, míg a Visa támogatná, az egyébként három részből álló javaslatcsomagot.

Az MNB szakértője szerint a kártyás fizetések bővítéséhez egyrészt szükség lenne a belföldi tranzakciók után felszámított bankközi jutalék csökkentésére, másrészt a bankkártyás fizetési terminálok, szaknyelven a POS-ek elterjesztésének állami támogatására úgy, hogy nagyjából biztosítható legyen a kártyalehúzókat tekintve az országos lefedettség. Ezen túl a gazdasági élet bizonyos szektoraiban be lehetne vezetni a bankkártyák kötelező elfogadását.
Negyedik elemként a jegybank szerint alkalmazni lehetne azt az egyes uniós országokban már ismert előírást, hogy bizonyos összeghatár felett kötelező legyen a bankkártyás fizetés - mondta a jegybanki szakértő.
Varga Lóránt kiemelte: a javaslatcsomag alapvető célja az, hogy hazánkban jelentősen visszaszorítsák a készpénz-használatot, mert annak jelentősek az össztársadalmi költségei. Kifejtette: a bankkártyás fizetési terminálok elterjesztéséhez 2-4 milliárd forint állami támogatást kellene adni a kereskedőknek, lehetőleg uniós forrásból, mivel a hazai bankkártya-piacon az elfogadói hálózat nem eléggé fejlett.
Elmondta továbbá: a jegybanki szakértők szerint a mostani bankközi jutalékszintet egyharmadára kellene mérsékelni, el kellene érni, hogy a belföldi bankközi jutalék ne legyen nagyobb, mint a mostani, határon átnyúló szolgáltatások után fizetett bankközi jutalék, szaknyelven interchange díj. Hozzátette: a javaslatcsomagról egyeztetnek a Nemzetgazdasági Minisztériummal és a nemzeti fejlesztési tárcával is.
A javaslatokat a pódiumbeszélgetés résztvevői eltérően ítélték meg. Hemberger András, a MasterCard Europe igazgatója szerint 2008 óta csökkennek az interchange díjak, napjainkra megfeleződtek, így nem időszerű a díjak további mérséklése, a bankközi jutalék alakulását egyébként is a piacra kellene bízni.
Kiss Ede, a Visa Europe Magyarországért felelős igazgatója amellett érvelt, hogy versenysemleges helyzet alakuljon ki Magyarországon. Elmondta: a bankközi jutalékok közötti különbség miatt a Visa magyarországi piaci részesedése jelentősen csökkent az elmúlt időszakban, így a díjak tervezett csökkentése miatt többségében támogatta a javaslatokat. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára elmondta: az egyik legnagyobb probléma, hogy a kereskedők számára egy ezer forintos fizetésnél a készpénz elfogadása lényegesen kevesebbe kerül, mint a kártyaelfogadás. Kiemelte: mintegy 8-10-szeres költsége is lehet a kártyaelfogadásnak a készpénzzel szemben, így a kereskedelmi cégek nem érdekeltek a kártyás fizetések növelésében.
Sütő Ágnes, a Magyar Bankszövetség területi vezetője elmondta: meg kellene várni a bankközi jutalékokkal kapcsolatban az Európai Bizottság jogalkotási tervezetét, amely júniusban várhatóan napvilágra kerül és amely iránymutatás lesz az országhatáron belüli és a határokon átnyúló viszonylatban is.

Forrás : MTI



Ajánlja ismerőseinek:



Kapcsolódó oldalak: Euro betét  

További bejegyzések

A hét legkiugróbb árfolyamesései

Az 5 legjobb Ingatlan/Közvetlen befektetési alap grafikonon

Az Ingatlan/Közvetlen kategória HUF alapú, legjobb 5 alapja. A sorrend a 2024.04.10.-i éves hozam adatok alapján készült.

Nemrég forgalomba került alapok

Az elmúlt hetekben indított befektetési alapok listája. Írásunkban 5 nemrég indított alapot mutatunk be.

A hét legnagyobb árfolyam csökkenései

Az 5 legjobb Részvény befektetési alap grafikonon

A Részvény kategória HUF alapú, legmagasabb hozamú 5 alapja. A sorrend a 2024.03.25.-i éves hozam adatok alapján készült.

Az elmúlt hét nap legdrámaibb árfolyamesései

Az 5 legnagyobb hozamú Árupiaci befektetési alap grafikonon

Az Árupiaci kategória HUF alapú, öt legmagasabb hozamú alapja. A sorrend a 2024.03.19.-i éves hozam adatok alapján készült.

Az elmúlt hét nap kiemelkedő árfolyam csökkenései

A legjobb öt Kötvény/Rövid kötvény befektetési alap grafikonon

A Kötvény/Rövid kötvény kategória HUF alapú, öt legmagasabb hozamú alapja. A sorrend a 2024.03.15.-i éves hozam adatok alapján készült.

Az öt legmagasabb hozamú Ingatlan/Közvetlen befektetési alap grafikonnal

Az Ingatlan/Közvetlen kategória HUF alapú, legmagasabb hozamú 5 alapja. A sorrend a 2024.03.10.-i éves hozam adatok alapján készült.

Összes bejegyzés:

Bankok, pénzvilág

Vegye fel hírolvasójába RSS feedünket!

A jokamat.hu hírei

Az 5 legjobb Ingatlan/Közvetlen befektetési alap grafikonon

Az Ingatlan/Közvetlen kategória HUF alapú, legjobb 5 alapja. A sorrend a 2024.04.10.-i éves hozam adatok alapján készült. 2024.04.10

Nemrég forgalomba került alapok

Az elmúlt hetekben indított befektetési alapok listája. Írásunkban 5 nemrég indított alapot mutatunk be. 2024.04.09

Az 5 legjobb Részvény befektetési alap grafikonon

A Részvény kategória HUF alapú, legmagasabb hozamú 5 alapja. A sorrend a 2024.03.25.-i éves hozam adatok alapján készült. 2024.03.25

Régebbi híreink

Érdeklik a bankbetétek, befektetési alapok és az államkötvények?

Iratkozzon fel a jokamat.hu hírlevelére! Kéthetente küldünk egy rövid összefoglalót az aktuális kamatokról és hozamokról.

Minden új bank kamat konstrukcióról érdekli? Tudni szeretne a toplista minden változásáról?

Kövessen minket a Twitteren! @jokamathu

Kamatvadászoknak és szakmabelieknek kötelező.

Minden javaslatot, észrevételt szívesen látunk!

keyboard_arrow_up