A betétesek fizetik az adósságválság költségeit?

Cipruson a bankbetétekre kivetett 6,75 - 9.99 % adóból próbálják helyrehozni az adósságválság által megtépázott gazdaságot. Máshol is kedvet kaphatnak hasonló eszközök alkalmazásához? Olvassa el, hogyan vélekednek erről a londoni elemzők!

A Commerzbank - az egyik legnagyobb európai pénzügyi szolgáltató - közgazdászai vasárnap Londonban ismertetett elemzésükben hangsúlyozták, hogy az euróövezeti szuverén adósságválság kezdete óta most első ízben kell részt vállalniuk bankbetét-tulajdonosoknak egy pénzügyi mentőakció költségeiből.
Ez a válság sújtotta többi eurótagállam polgáraiban is felkeltheti azt a félelmet, hogy az ő betéteik szintén veszélybe kerülhetnek. A Commerzbank elemzőinek vasárnapi értékelése szerint azonban ennek ellenére valószínűtlen, hogy ezekben az országokban a betétesek tömegesen elkezdenék kivonni pénzüket a helyi bankokból, előidézve ezzel a szuverén adósságválság újbóli fellángolását. A ház szerint ugyanis Ciprus a túlméretezett helyi bankrendszer és a pénzmosással szembeni laza hozzáállás miatt egész Európában különleges esetnek számít, és érthető, ha a nemzetközi közösség azt szeretné, hogy a gyakran nagy értékű ciprusi bankbetétek külföldi tulajdonosai is osztozzanak a mentőcsomag költségein. A Commerzbank elemzői hangsúlyozták azt is, hogy az euróövezeti periféria más országiban - Ciprussal ellentétben - a bankbetétek túlnyomó többségét hazai betétesek birtokolják, és ezekben az országokban a bankszektorok messze nem olyan túlméretezettek, mint a ciprusi. Mindezek alapján a valutauniós periféria többi országában a betétesek valószínűleg nem ijednek meg túlzottan a ciprusi mentőcsomagtól - jósolták vasárnapi elemzésükben a Commerzbank szakértői. A cég szerint ezt a véleményt támasztja alá az is, hogy jóllehet hetek óta szó van a ciprusi betéttulajdonosok tehervállalásának lehetőségéről, más perifériális országokban azonban eddig sem vontak ki komolyabb összegeket a betétesek a bankokból.
A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays szakelemzői a csomagról nyilvánosságra került részleteket kommentálva vasárnap közölték: véleményük szerint a potenciális járványveszély most jóval korlátozottabb, mint akkor lett volna, ha egy ilyen jellegű csomagot a korábbi pénzügyi mentőprogramok keretében állítottak volna össze. Az európerifériális bankok - köztük az IMF/EU/EKB-segélyprogramban részesült görög, ír, portugál és spanyol bankrendszerek - tőkeellátottsága ugyanis jelenleg számottevően jobb, mint korábban, emellett az eurójegybank is jelentős mennyiségű likviditással látta el a piacot, és másodpiaci kötvényvásárlási programjával megmutatta készségét a pénzügyi stabilitás fenntartására. A Barclays londoni elemzői szerint több alapvető ok magyarázza, hogy a ciprusi mentőprogram miért tér el jelentősen - főleg a bankbetétesekre kiróni tervezett kötelező illeték esetében - az euróövezeti válság korábbi szakaszainak segélycsomagjaitól. A ciprusi bankrendszer tőkepótlási igénye Ciprus hazai össztermékének (GDP) hozzávetőleg a 60 százalékával egyenlő, ami messze meghaladja más, bankválságokkal küszködő országokét. A Barclays kimutatása szerint Írországban például 40 százalék, Görögországban 27 százalék, Spanyolországban 6,5 százalék volt a bankrendszerek feltőkésítésének GDP-arányos költsége. A ciprusi kormány egyszerűen nem engedhette meg magának a bankrendszer önálló feltőkésítését, mivel ennek révén az államadósság-ráta a GDP-érték 145 százaléka körüli szintre emelkedett volna, ami - tekintettel a gazdaság növekedési kilátásaira is - fenntarthatatlan pályára állította volna a ciprusi közadósság-dinamikát. Emiatt a betétesi illetéket is tartalmazó pénzügyi csomag alternatívája a ciprusi közadósság leírása lett volna. Mindemellett a ciprusi bankrendszerben magas a nem rezidens tulajdonosok betéteinek állománya: a teljes betétállomány 37 százaléka nem ciprusi, 30 százaléka euróövezeten kívüli betéteseké, a rendszerszintű betétállomány összege pedig az éves GDP-értéknek hozzávetőleg a 380 százaléka - hangsúlyozták vasárnapi elemzésükben a Barclays londoni szakértői. A ház szerint ehhez járul a Cipruson honos laza pénzmosás-ellenes hozzáállás, és ebben a helyzetben az euróövezeti döntéshozók - a korábbi segélyprogramokkal ellentétben - Ciprus esetében nem lelkesedtek azért, hogy a ciprusi bankok betéteseinek nyújtsanak pénzügyi segítséget.
A Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő ez utóbbi problémáról összeállított, Londonban ismertetett legújabb elemzésében közölte: becslései szerint a nem rezidens orosz üzleti vállalkozások ciprusi bankokban elhelyezett betéteinek összege 2012 végén megközelítette a 19 milliárd dollárt, emellett orosz bankok további mintegy 12 milliárd dollár tőkét tartottak ciprusi banki érdekeltségeikben. Ciprust a nagy londoni kockázatelemző házak a világ egyik legrizikósabb államadósának tartják.
Az S&P Capital IQ globális piaci adatszolgáltató csoporthoz tartozó CMA londoni piacfigyelő cég Londonban ismertetett idei első globális országkockázati összesítése szerint - amely az államadósság-törlesztési leállás kockázata ellen kínált származékos biztosítási csereügyletek (credit default swaps, CDS) decemberi utolsó árazásai alapján sorolta be a vizsgált szuverén adósokat - a világ tíz legkockázatosabb államadósának mezőnyében Argentína mögött a második helyen Ciprus állt.
Forrás: MTI - Kertész Róbert, London



Ajánlja ismerőseinek:



Kapcsolódó oldalak: Legjobb kamatok  USD betét  

További bejegyzések

A legjobb öt Árupiaci befektetési alap grafikonon

Az Árupiaci kategória HUF alapú, top 5 alapja. A sorrend a 2024.04.19.-i éves hozam adatok alapján készült.

A hét legkiugróbb árfolyamesései

Az 5 legjobb Ingatlan/Közvetlen befektetési alap grafikonon

Az Ingatlan/Közvetlen kategória HUF alapú, legjobb 5 alapja. A sorrend a 2024.04.10.-i éves hozam adatok alapján készült.

Nemrég forgalomba került alapok

Az elmúlt hetekben indított befektetési alapok listája. Írásunkban 5 nemrég indított alapot mutatunk be.

A hét legnagyobb árfolyam csökkenései

Az 5 legjobb Részvény befektetési alap grafikonon

A Részvény kategória HUF alapú, legmagasabb hozamú 5 alapja. A sorrend a 2024.03.25.-i éves hozam adatok alapján készült.

Az elmúlt hét nap legdrámaibb árfolyamesései

Az 5 legnagyobb hozamú Árupiaci befektetési alap grafikonon

Az Árupiaci kategória HUF alapú, öt legmagasabb hozamú alapja. A sorrend a 2024.03.19.-i éves hozam adatok alapján készült.

Az elmúlt hét nap kiemelkedő árfolyam csökkenései

A legjobb öt Kötvény/Rövid kötvény befektetési alap grafikonon

A Kötvény/Rövid kötvény kategória HUF alapú, öt legmagasabb hozamú alapja. A sorrend a 2024.03.15.-i éves hozam adatok alapján készült.

Összes bejegyzés:

Bankok, pénzvilág

Vegye fel hírolvasójába RSS feedünket!

A jokamat.hu hírei

Az 5 legjobb Ingatlan/Közvetlen befektetési alap grafikonon

Az Ingatlan/Közvetlen kategória HUF alapú, legjobb 5 alapja. A sorrend a 2024.04.10.-i éves hozam adatok alapján készült. 2024.04.10

Nemrég forgalomba került alapok

Az elmúlt hetekben indított befektetési alapok listája. Írásunkban 5 nemrég indított alapot mutatunk be. 2024.04.09

Az 5 legjobb Részvény befektetési alap grafikonon

A Részvény kategória HUF alapú, legmagasabb hozamú 5 alapja. A sorrend a 2024.03.25.-i éves hozam adatok alapján készült. 2024.03.25

Régebbi híreink

Érdeklik a bankbetétek, befektetési alapok és az államkötvények?

Iratkozzon fel a jokamat.hu hírlevelére! Kéthetente küldünk egy rövid összefoglalót az aktuális kamatokról és hozamokról.

Minden új bank kamat konstrukcióról érdekli? Tudni szeretne a toplista minden változásáról?

Kövessen minket a Twitteren! @jokamathu

Kamatvadászoknak és szakmabelieknek kötelező.

Minden javaslatot, észrevételt szívesen látunk!

keyboard_arrow_up