Újabb 0,25-0,50 százalékpontos MNB-kamatcsökkentés jöhet

Várhatóan újabb negyed százalékponttal 4,75 százalékra csökkenti alapkamatát keddi ülésén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a londoni elemzői közösség többségi előrejelzése szerint. Ez természetesen újabb betéti kamat csökkentést jelenthet, bár több bank már jelenlegi konstrukcióiba is beárazta az alapkamat változását.

Van ugyanakkor olyan vélemény is a Cityben, amely nem zárja ki a nagyobb mértékű, 0,50 százalékpontos keddi kamatcsökkentés lehetőségét sem.
Az MTI előzetes felmérésébe bevont nagy londoni befektetési és elemzőházak közül a Barclays felzárkózó piacokra szakosodott közgazdászai jósoltak fél százalékpontos kamatcsökkentést a monetáris tanács keddi ülésére.
Érvelésük szerint az MNB a jelenlegi enyhítési ciklusban eddig 2,00 százalékponttal csökkentette alapkamatát, a teljes kosárra számolt éves összevetésű infláció azonban ennél nagyobb ütemben, tavaly augusztus óta mintegy 3,00 százalékponttal csökkent. A Barclays londoni elemzői szerint emiatt az elmúlt hónapokban a reálkamatszint még nőtt is, és jelenleg viszonylag magas: 2,80 százalékponttal haladja meg az inflációs ütemet.
Ez természetesen újabb betéti kamat csökkentést jelenthet, bár több bank már jelenlegi konstrukcióiba is beárazta az alapkamat változását.

Forrás : MTI



Ajánlja ismerőseinek:



Kapcsolódó oldalak: Legjobb kamatok  

További bejegyzések

Az öt legmagasabb hozamú Részvény befektetési alap grafikonon

A Részvény kategória HUF alapú, legjobb 5 alapja. A sorrend a 2026.09.25.-i éves hozam adatok alapján készült.

A legújabb befektetési alapok

Az elmúlt hetekben indult alapok ismertetése. Írásunkban 2 új befektetési alapot mutatunk be.

Az 5 legjobb Kötvény/Rövid kötvény befektetési alap grafikonnal

A Kötvény/Rövid kötvény kategória HUF alapú, öt legjobb alapja. A sorrend a 2026.09.15.-i éves hozam adatok alapján készült.

Az 5 legjobb Ingatlan/Közvetlen befektetési alap grafikonnal

Az Ingatlan/Közvetlen kategória HUF alapú, legmagasabb hozamú 5 alapja. A sorrend a 2026.09.10.-i éves hozam adatok alapján készült.

Az elmúlt hét nap kiemelkedő árfolyam csökkenései

A legjobb öt Részvény befektetési alap grafikonon

A Részvény kategória HUF alapú, öt legjobb alapja. A sorrend a 2026.08.25.-i éves hozam adatok alapján készült.

A legújabb befektetési alapok

Az elmúlt két héten indított alapok ismertetése. Írásunkban 5 új alapot mutatunk be.

Az öt legjobb Ingatlan/Közvetlen befektetési alap grafikonnal

Az Ingatlan/Közvetlen kategória HUF alapú, top 5 alapja. A sorrend a 2026.08.10.-i éves hozam adatok alapján készült.

Az elmúlt hét nap legdrámaibb árfolyamesései

Az elmúlt hét legdrámaibb árfolyam csökkenései

Összes bejegyzés:

Bankok, pénzvilág

Vegye fel hírolvasójába RSS feedünket!

A jokamat.hu hírei

A legújabb befektetési alapok

Az elmúlt hetekben indult alapok ismertetése. Írásunkban 2 új befektetési alapot mutatunk be. 2026.09.23

Az 5 legjobb Kötvény/Rövid kötvény befektetési alap grafikonnal

A Kötvény/Rövid kötvény kategória HUF alapú, öt legjobb alapja. A sorrend a 2026.09.15.-i éves hozam adatok alapján készült. 2026.09.15

Az 5 legjobb Ingatlan/Közvetlen befektetési alap grafikonnal

Az Ingatlan/Közvetlen kategória HUF alapú, legmagasabb hozamú 5 alapja. A sorrend a 2026.09.10.-i éves hozam adatok alapján készült. 2026.09.10

A legjobb öt Részvény befektetési alap grafikonon

A Részvény kategória HUF alapú, öt legjobb alapja. A sorrend a 2026.08.25.-i éves hozam adatok alapján készült. 2026.08.25

A legújabb befektetési alapok

Az elmúlt két héten indított alapok ismertetése. Írásunkban 5 új alapot mutatunk be. 2026.08.23

Régebbi híreink

Érdeklik a bankbetétek, befektetési alapok és az államkötvények?

Iratkozzon fel a jokamat.hu hírlevelére! Kéthetente küldünk egy rövid összefoglalót az aktuális kamatokról és hozamokról.

Minden új bank kamat konstrukcióról érdekli? Tudni szeretne a toplista minden változásáról?

Kövessen minket a Twitteren! @jokamathu

Kamatvadászoknak és szakmabelieknek kötelező.

Minden javaslatot, észrevételt szívesen látunk!

keyboard_arrow_up