Kincstári Takarékjegy hasznos információk

A KINCSTÁRI TAKARÉKJEGY I. és a KINCSTÁRI TAKARÉKJEGY II. postán vásárolható kincstárjegyek az ország szinte minden pontján elérhetőek és így meglehetősen népszerűek. Az alábbiakban összefoglaljuk azokat a hasznos információkat melyek szükségesek lehetnek a vásárlást fontolgatóknak és azoknak is akik már befektettek Kincstári Takarékjegybe.

Kincstári Takarékjegy alapinformációk


A Kincstári Takarékjegy 1 (KINCSTÁRI TAKARÉKJEGY I.), illetve 2 éves futamidejű (KINCSTÁRI TAKARÉKJEGY II.), névre szóló, fizikai példányban megjelenő, előnyomtatott, fix, lépcsős kamatozású állampapír. A futamidő a vásárlás napjával indul. A tulajdonosként megnevezett, személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolvánnyal rendelkező személyt vagy meghatalmazottját visszaváltáskor a vásárlás napjától eltelt idő függvényében számított kamat illeti meg. A Kincstári Takarékjegybe fektetett tőkéjét és kamatokat a visszaváltás napján, a kamatadó levonását követően kapja kézhez az értékesítési helyen megjelenő ügyfél. A Kincstári Takarékjegy által megtestesített követelés a Magyar Állammal szemben semmilyen körülmények között nem évül el. A Kincstári Takarékjegy kamata után az aktuális törvények szerinti adót és közterheket kell megfizetni. A Kincstári Takarékjegy átruházható másik magánszemélyre de csak közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt szerződéssel. A Kincstári Takarékjegy örökölhető. Mivel a Kincstári Takarékjegyet fizikai valójában is megkapjuk, ezért ez elveszhet, ellophatják vagy megsemmisülhet. Ilyenkor közjegyzői eljárás útján igényelhető a Kincstári Takarékjegy alapján történő fizetések letiltása. A vásárláshoz ne felejtse el elvinni személyi igazolványát vagy jogosítványát és lakcímkártyáját.

A Kincstári Takarékjegy kamata


A kamat sorozatonként változhat, sőt az ÁKK Zrt. egy sorozaton belül is megváltoztathatja a kamatot úgy, hogy a kamatváltoztatás csak a változás időpontja után megvásárolt értékpapírokra vonatkozik. A jelenleg megvásárolható Kincstári Takarékjegy kamatát itt olvashatja.
Vigyázat, az első 3 hónapban történő visszaváltás esetén a Kincstári Takarékjegy nem fizet kamatot. A teljes kamatot a futamidő végén érhetjük el, idő előtti visszaváltásnál az alábbiakban leírtak szerinti arányos kamat jár. A kamat az 1 és 2 forintos érmék megszűnése óta a szokásos pénzforgalomban megszokott kerekítés szabályai szerint kerül kifizetésre.

Kincstári Takarékjegy I. kamatozása, lejárat előtti visszaváltás esetén

A 3. hónap utolsó napjáig évi 0 %
4. hónapban (3. hónap + 1 naptól a 4. hónap végéig): a vásárlás napján érvényben lévő hirdetményben a 4. hónapra megállapított éves kamat időarányos része
5. hónapban (4. hónap + 1 naptól az 5. hónap végéig): a 4. hónapra járó éves kamat + 0,25% együttes összegének időarányos része
6. hónapban (5. hónap + 1 naptól a 6. hónap végéig): az 5. hónapra járó éves kamat + 0,25% együttes összegének időarányos része
7. hónapban (6. hónap + 1 naptól a 7. hónap végéig): a 6.hónapra járó éves kamat + 0,25% együttes összegének időarányos része
8. hónapban (7. hónap + 1 naptól a 8. hónap végéig): a 7.hónapra járó éves kamat + 0,25% együttes összegének időarányos része
9. hónapban (8. hónap + 1 naptól a 9. hónap végéig): a 8.hónapra járó éves kamat + 0,25% együttes összegének időarányos része
10. hónapban (9. hónap + 1 naptól a 10. hónap végéig): a 9.hónapra járó éves kamat + 0,25% együttes összegének időarányos része
11. hónapban (10. hónap + 1 naptól a 11. hónap végéig): a 10.hónapra járó éves kamat + 0,25% együttes összegének időarányos része
12. hónapban (11. hónap + 1 naptól a 12. hónap végéig): a 11. hónapra járó éves kamat + 0,25% együttes összegének időarányos része
A végső lejáratkor fizetendő: a 12. hónapban járó kamat + 0,5% együttes összege

Kincstári Takarékjegy II. kamatozása, lejárat előtti visszaváltás esetén

A 3. hónap utolsó napjáig évi 0%
4. hónapban (3. hónap + 1 naptól a 4. hónap végéig): a vásárlás napján érvényben lévő hirdetményben a 4. hónapra megállapított éves kamat időarányos része
5. hónapban (4. hónap + 1 naptól az 5. hónap végéig): a 4. hónapra járó éves kamat + 0,25% együttes összegének időarányos része
6. hónapban (5. hónap + 1 naptól a 6. hónap végéig): az 5.hónapra járó éves kamat + 0,25% együttes összegének időarányos része
7. hónapban (6. hónap + 1 naptól a 7. hónap végéig): a 6.hónapra járó éves kamat + 0,25% együttes összegének időarányos része
8. hónapban (7.hónap + 1 naptól a 8. hónap végéig): a 7.hónapra járó éves kamat + 0,25% együttes összegének időarányos része
9. hónapban (8. hónap + 1 naptól a 9. hónap végéig): a 8.hónapra járó éves kamat + 0,25% együttes összegének időarányos része
10. hónapban (9. hónap + 1 naptól a 10. hónap végéig): a 9. hónapra járó éves kamat + 0,25% együttes összegének időarányos része
11. hónapban (10. hónap + 1 naptól a 11. hónap végéig): a 10. hónapra járó éves kamat + 0,25% együttes összegének időarányos része
12. hónapban (11. hónap + 1 naptól a 12. hónap végéig): a 11. hónapra járó éves kamat + 0,25% együttes összegének időarányos része
13. hónapban (12. hónap + 1 naptól a 13. hónap végéig): a 12.hónapra járó éves kamat + 0,25% együttes összegének időarányos része
14. hónapban (13. hónap + 1 naptól a 14. hónap végéig): a 13. hónapra járó éves kamat időarányos része
15. hónapban (14. hónap + 1 naptól a 15. hónap végéig): a 14. hónapra járó éves kamat időarányos része
16. hónapban (15. hónap + 1 naptól a 16. hónap végéig): a15. hónapra járó éves kamat időarányos része
17. hónapban (16. hónap + 1 naptól a 17. hónap végéig): a 16. hónapra járó éves kamat időarányos része
18. hónapban (17. hónap + 1 naptól a 18. hónap végéig): a 17. hónapra járó éves kamat időarányos része
19. hónapban (18. hónap + 1 naptól a 19. hónap végéig): a 18. hónapra járó éves kamat + 0,25% együttes összegének időarányos része
20. hónapban (19. hónap + 1 naptól a 20. hónap végéig): a 19. hónapra járó éves kamat időarányos része
21. hónapban (20. hónap + 1 naptól a 21. hónap végéig): a 20. hónapra járó éves kamat időarányos része
22. hónapban (21. hónap + 1 naptól a 22. hónap végéig): a 21. hónapra járó éves kamat időarányos része
23. hónapban (22. hónap + 1 naptól a 23. hónap végéig): a 22. hónapra járó éves kamat időarányos része
24. hónapban (23. hónap + 1 naptól a 24. hónap végéig): a 23. hónapra járó éves kamat időarányos része
A végső lejáratkor fizetendő: a 24. hónapban járó kamat + 0,5% kamatos kamat nélkül számított együttes összege

A lejáratot követően a Kincstári Takarékjegy tovább nem kamatozik, ezért a lejárati napot érdemes beírni a naptárba és amint lehet az összeget újra befektetni.

A Kincstári Takarékjegy címletei


A Kincstári Takarékjegy az alábbi címletekben érhető el:

10 000 Ft,
50 000 Ft,
100 000 Ft,
500 000 Ft,
1 000 000 Ft

Hol vásárolható a Kincstári Takarékjegy


A Kincstári Takarékjegy folyamatosan megvásárolható a Magyar Posta Zrt. állandó postahivatalaiban. Az értékesítésből kizárt hivatalokról illetve az Önhöz legközelebbi értékesítési pontról érdeklődhet a 06-40-46-46-46-os telefonszámon.

Hasznos linkek


Az ÁKK Zrt. honlapján találhat további részleteket.

További hasznos linkek:
akk.hu
allampapir.hu
Magyar Posta

Oldalunkon összehasonlíthatja a lakossági államkötvények és kincstárjegyek kamatát, a banki és takarékszövetkezeti kamatokkal és a befektetési alapok hozamaival. A navigációhoz használja a bal oldali és a felső menüket.
Amennyiben hozzáfűznivalója vagy esetleg kérdése van a Kincstári Takarékjeggyel kapcsolatban, írja meg a hozzászólások között.



Ajánlja ismerőseinek:



Kapcsolódó oldalak: Legjobb kamatok  Takarékok kamatai  Lakossági állampapír  

További bejegyzések

A legjobb öt Árupiaci befektetési alap grafikonon

Az Árupiaci kategória HUF alapú, top 5 alapja. A sorrend a 2024.04.19.-i éves hozam adatok alapján készült.

A hét legkiugróbb árfolyamesései

Az 5 legjobb Ingatlan/Közvetlen befektetési alap grafikonon

Az Ingatlan/Közvetlen kategória HUF alapú, legjobb 5 alapja. A sorrend a 2024.04.10.-i éves hozam adatok alapján készült.

Nemrég forgalomba került alapok

Az elmúlt hetekben indított befektetési alapok listája. Írásunkban 5 nemrég indított alapot mutatunk be.

A hét legnagyobb árfolyam csökkenései

Az 5 legjobb Részvény befektetési alap grafikonon

A Részvény kategória HUF alapú, legmagasabb hozamú 5 alapja. A sorrend a 2024.03.25.-i éves hozam adatok alapján készült.

Az elmúlt hét nap legdrámaibb árfolyamesései

Az 5 legnagyobb hozamú Árupiaci befektetési alap grafikonon

Az Árupiaci kategória HUF alapú, öt legmagasabb hozamú alapja. A sorrend a 2024.03.19.-i éves hozam adatok alapján készült.

Az elmúlt hét nap kiemelkedő árfolyam csökkenései

A legjobb öt Kötvény/Rövid kötvény befektetési alap grafikonon

A Kötvény/Rövid kötvény kategória HUF alapú, öt legmagasabb hozamú alapja. A sorrend a 2024.03.15.-i éves hozam adatok alapján készült.

Összes bejegyzés:

Bankok, pénzvilág

Vegye fel hírolvasójába RSS feedünket!

A jokamat.hu hírei

Az 5 legjobb Ingatlan/Közvetlen befektetési alap grafikonon

Az Ingatlan/Közvetlen kategória HUF alapú, legjobb 5 alapja. A sorrend a 2024.04.10.-i éves hozam adatok alapján készült. 2024.04.10

Nemrég forgalomba került alapok

Az elmúlt hetekben indított befektetési alapok listája. Írásunkban 5 nemrég indított alapot mutatunk be. 2024.04.09

Az 5 legjobb Részvény befektetési alap grafikonon

A Részvény kategória HUF alapú, legmagasabb hozamú 5 alapja. A sorrend a 2024.03.25.-i éves hozam adatok alapján készült. 2024.03.25

Régebbi híreink

Érdeklik a bankbetétek, befektetési alapok és az államkötvények?

Iratkozzon fel a jokamat.hu hírlevelére! Kéthetente küldünk egy rövid összefoglalót az aktuális kamatokról és hozamokról.

Minden új bank kamat konstrukcióról érdekli? Tudni szeretne a toplista minden változásáról?

Kövessen minket a Twitteren! @jokamathu

Kamatvadászoknak és szakmabelieknek kötelező.

Minden javaslatot, észrevételt szívesen látunk!

keyboard_arrow_up